VDSZ Elnökségének állásfoglalásai
VDSZ elnökségének állásfoglalása a Munka Törvénykönyve téziseiről
2007.12.10A VDSZ elnökségének á l l á s f o g l a l á s a a „Tézisek a Munka Törvénykönyve szabályozási koncepciójához” c. munkaanyagról
A Munka Törvénykönyve ma hatályos szövegét nem módosítások, hanem egy új Munka Törvénykönyve megalkotásával kívánja a kormány megváltoztatni, melynek főbb rendelkezéseit a Tézisek tartalmazzák. A kodifikáció célja, hogy a megváltozott foglalkozatási szerkezethez, a klasszikus munkaviszonyoktól eltérő foglalkoztatások előtérbe kerüléséhez igazítsa a munkajogi szabályokat.
A VDSZ elnöksége a Térisek áttanulmányozása után a következők szerinti állásfoglalását alakította ki:
A VDSZ elnöksége határozottan visszautasítja az egész előterjesztést, mint a munkavállalók lényeges érdekeit és érdekvédelmi rendszerét súlyosan sértőt, különösen az alábbiak tekintetében:
- a magyar munkajogi szabályozás szerves részét képező munkavállalói érdekképviselet szervezetére, működésére és jogaira vonatkozó szabályok kikerülését az Mt-ből;
- a szakszervezeti jogosultságok megnyirbálását, mivel az Elnökség álláspontja szerint a szakszervezet-üzemi tanács felemás helyzetet az állami szabályozás generálta, és a helyzet megoldásának nem az az útja, hogy a szakszervezet munkajogi védelmére vonatkozó szabályokat el kell törölni, hanem a jogosítványokat kell jobban szétválasztani és feltétlenül a Munka Törvénykönyvén belül. Az a körülmény, hogy számos munkáltatónál nem is működik szakszervezet nem a jogosítványok gyöngítését, hanem éppen hogy az erősítését indokolná;
- a nemzeti kollektív szerződés intézményének bevezetését, amely csak a szabályozási szintek számát növelné;
- az Mt. szabályaitól negatív irányba való eltérés lehetőségének erősítését most, amikor már amúgy is lehet, és még ez sem sarkallja a munkáltatókat kollektív szerződéskötésre, továbbá amikor a legutolsó Mt-módosítás bevezette a munkáltatók részére a munkaidő tekintetében a munkavállalók hátrányára való eltérést munkaszerződésben;
- a kollektív szerződésen kívüli megállapodások megkötésének lehetőségét;
- a határozott idejű munkaszerződések maximális időtartamára vonatkozó korlát eltörlését. A ma hatályos 5 éves időbeli korlát is csak azt a célt szolgálja, hogy a munkáltató mentesüljön a végkielégítés-fizetési kötelezettség alól;
- a kis létszámú munkáltatók tekintetében az indokolási kötelezettség elhagyását, és a szociálisan indokolt felmondás esetére az üzemi tanács korlátozott kifogásolási jogát;
- a munkáltatóknak a munkaviszony jogellenes megszüntetését kimondó bírósági ítélettel megítélt elmaradt munkabér megfizetése alóli mentesítését;
- a felmondási idő csökkentését,
- a felmondási tilalmak alól a munkavállaló keresőképtelenségének kikerülését;
- a munkavállaló magatartására vagy képességére alapozott munkáltatói felmondás esetén a végkielégítés eltörlését;
- a határozott idejű munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetését abban az esetben, ha a munkavállaló személyes körülményeiben beállott változás miatt a munkavégzésre alkalmatlan;
- a gondatlan károkozás esetén fizetendő kártérítés Mt-beli felemelését;
- a független munkaügyi audit bevezetését, mint teljesen elhibázott jogintézményt, amely ha bevezetésre kerülne, a szakszervezet számára biztosított és gyakorolt ellenőrzési jogát gyöngítené.
A VDSZ kövesse nyomon az Mt. módosítás folyamatát, akként, hogy konkrét normaszöveg megismerését követően alakítólag juttassa érvényre álláspontját az OÉT munkavállalói oldalán, az MSZOSZ, illetve az ASZSZ képviselőkön keresztül.
Budapest, 2007. november 22.
VDSZ ELNÖKSÉG
Vissza a többi hírhez














