Hírek a gáziparból
20-éves a Gázipari Szakszervezeti Szövetség
2011.10.04Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte a Gázipari Szakszervezeti Szövetség. Szeptember elején Balatonszemesen találkoztak ez alkalomból a szakszervezet jelenlegi és egykori vezetői, tisztségviselői.
A visszaemlékezést a VDSZ akkori elnöke Paszternák György kezdte. Elmondta, hogy milyen gazdasági és politikai körülmények voltak a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás alatt. Az akkori Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt szétválását követően jött létre hazánk 6 gázipari társasága. A szétválás és a küszöbön álló privatizáció szükségessé tette, hogy a gázipari érdekképviseletek olyan szervezetbe tömörüljenek, amelyek egységesen tudják őket képviselni a kormányzattal és a munkaadókkal folytatott tárgyalások során. A kormányzat is támogatta, hogy Nyugat európai mintájú Ágazati Kollektív szerződések jöjjenek létre. A VDSZ szakágakat hozott létre a szervezetén belül.
Szűcs Gyula, aki a szövetség elnöke volt a megalakulást kezdve közel másfél évtizeden keresztül, a szakszervezet sikerei között emelte ki, a privatizáció során a dolgozói részvényvásárlás lehetőségének a biztosítását. Hozzá szólt az elmondottakhoz Tóth Mihály aki a szövetség egykori ügyvivő titkári funkcióját látta el, Sóvágó Sándor a PB üzletág volt szakszervezeti titkára és Kottogány János a Dél-Alföldi Gázszolgáltató nyugdíjban levő titkára. Ezt követően a résztvevők a jelenlegi helyzetet elemezték. Mindenki sajnálja, hogy a munkáltatóval kialakított Ágazati Párbeszéd Bizottsági munka megszakadt, ennek az elindítása nagyon fontos feladat a közel jövőre nézve, különösen annak tükrében, hogy a munka világát érintő törvényi változások várhatóak.
A rendezvényen résztvevők emlékplakettet kaptak e kerek évforduló alkalmából.
Vissza a többi hírhez














