VDSZ portál felület (vissza)
VDSZ - közösségi oldalak

Gázipari Szakszervezeti Szövetség

Hírek a gáziparból

GÁPB konferencia 2010.06.16-17.

2010.08.25

Demográfiai változás a hazai gáziparban címmel konferenciát szervezett a Gázipari Alágazati Párbeszéd Bizottság.

Demográfiai változás a hazai gáziparban címmel konferenciát szervezett a Gázipari Alágazati Párbeszéd Bizottság 2010. június 16-17-én.

A konferencia a GÁPB idei első rendezvénye volt, ahol a munkáltatói részről a MGE humán bizottsága, munkavállalói részről a Gázipari Szakszervezeti Szövetség tagszervezeteinek küldöttei vettek részt. A rendezvény témájának előzménye az a tanulmány volt amit az Európai Gázipari ÁPB készíttetett 2009-ben Brüsszelben. Ezt az anyagot dolgozta fel és mutatat be a 3kConsens iroda munkatársa. Ez az előadás ismertető, és vita indító volt egyaránt. Ezt követően a demográfiai változás hazai hatásaival foglalkoztak a résztvevők.

Először a Fővárosi Gázművek humánpolitikai igazgatója, Patai Ágnes mutatta be, hogy a demográfiai változások milyen hatása figyelhető meg a FŐGÁZ-nál. Az átlagéletkor a szellemi foglalkozásúak körében csökkent az elmúlt években, a fizikai állományban viszont növekedés volt tapasztalható. Elmondása szerint a munkaerő megtartása a fő probléma. Az öregedő állomány nem tudja kinek átadni a szaktudást, ez előrevetíti a szakképzés problémáit. Az iskola rendszerű képzést nem helyettesíti semmi, de az alapképesítést a munkahely egészítheti ki speciális szakmai tudással, szakmai mentorálási rendszer kialakítása által. A munkaerő megtartásánál alapvető a javadalmazási rendszer, az egészség megőrzés, a munka és magánélet egyensúlyának a megtartása.

A TIGÁZ demográfiai változásait Kerezsi Mária humánpolitikai igazgató tartott előadást. Társaságánál beindult egy fiatalítási program, melynek hatásai Hajdú-Bihar és Pest megye területén már érezhető. Az üzembiztos működés fenntartása alapvető követelmény, amihez megfelelően képzett dolgozói állományra van szükség. A képzés nem áll meg az iskola befejezésével, hanem egész pályafutás alatt személyre szabott képzési és követelmény rendszerre van szükség.

IMG_6842_1.jpg

A demográfiai kérdéskörrel kapcsolatosan etikai kérdések is felmerülnek. Aki ledolgozta a több mint negyven évét, annak nem egyszerű abba hagyni, és életmódot váltani. Egy társaságnak kötelessége arra is figyelni, hogy a nyugdíjba készülő kollégára mi vár a munkahely elhagyását követően.

A Földgázszállító ZRT részéről Varga Ferenc humánpolitikai vezető beszélt azokról a változásokról, ami az FGSZ-ben bekövetkezett. A független szállító vezeték kialakítása miatt társaságának ki kell építenie azt a támogató rendszert (HR, IT, Pénzügy), amit korábban a MOL-tól megkapott. Ez az oka annak, hogy a közeljövőben létszám növekedés várható náluk.  Társaságuk nagy figyelmet fordít a tudás átadás biztosítására. Elkészült egy úgynevezett betanulási térkép, ami azt mutatja meg, hogy az egyes munkakörök átadásához legalább mennyi idő szükséges. Ennek időtartama 1-6 hónapig terjed. Támogatják a gyakornoki rendszer fenntartását.

Az E.ON-KÖGÁZ és DDGÁZ valamint a GDF-SUEZ társaságainak bemutatását a humánpolitika nem tartotta meg.

A Magyar Gázipari Egyesülés részéről Molnár Gábor igazgató szólt hozzá a hallottakhoz. Elmondta, hogy a hazai gázipar sajnos állandó szorításban van. Egyrészt a politikai érdekek folyamatosan befolyásolják a gáz árat, ennél fogva a társaságok jövedelmezőségét, másrészt a tulajdonosi elvárások és az európai direktívák miatt szinte folyamatos strukturális átalakítás igénye, ami nagy terhet ró a gázszolgáltatókra. Az elmúlt év fogyasztásának (recesszió és időjárási viszonyok) visszaesése is súlyos anyagi veszteséget okozott a gázszektorban. Mindezek a problémák hozzákapcsolódnak a demográfiai változás nehézségeihez.

Székely Tamás VDSZ elnök röviden bemutatta azokat a változásokat, amelyek a VDSZ területén bekövetkeztek a kongresszus óta. Az előtte felszólalók előadásaira reagálva elmondta, hogy épp azok a felvázolt problémák, amelyek a gáziparban jelentkeztek adnak okot arra, hogy az ágazat munkaadói és munkavállalói együtt tegyenek a közös jövőért, és erre a legmegfelelőbb fórum az Alágazati Párbeszéd Bizottság. Évek óta szorgalmazza a munkavállalói oldal, hogy a Gázipari Kollektív Szerződést a felek töltsék fel nagyobb tartalommal, és kezdeményezzék a kiterjesztését az egész ágazatra, de ebben az MGE nem akar partner lenni.

IMG_6840_1.jpg

Az előadásokat követően a munkavállalói oldal képviselői hozzászóltak a hallottakhoz, elmondták tapasztalataikat. Pozitívan értékelték azokat a lépéseket, amiket a munkáltatók tesznek az utánpótlás biztosítása érdekében. Szakszervezeti szemszögből is érezhető a demográfiai változás hatása. Az öregedő dolgozói gárda nyugdíjba vonulásával egy jelentős szakszervezeti bázis megy el. A fiatal új kollégák bevonása az érdekképviseleti munkába nem könnyű, nekik nagyon sok olyan vívmány, amit a szakszervezet komoly harc árán ért el természetes dolognak tűnik. A szakszervezetnek kell felhívni arra a figyelmet, hogy milyen erő rejlik az érdekképviseletben és mit kell tenni a közös célok elérése érdekében.

A záró gondolatokban a résztvevők hasznosnak értékelték az összejövetelt. Elmondható, hogy a gáziparon belül érezteti hatását a demográfiai változás, ehhez kapcsolódik az elmúlt időszakban bekövetkezett strukturális változás, ami speciálissá teszi ezt a probléma kört. A szolgáltatók komoly lépéseket tesznek a munkaerő bázis megtartása és pótlása érdekében, ami előre vetíti a szakképzés területén szükséges tennivalókat is. Nagyobb összefogásra lenne azonban szükség az ÁPB-n belül, amit a munkavállalói oldal szorgalmaz.

Vissza a többi hírhez
Vissza a lap tetejére Vissza a főoldalra
VDSZ - közösségi oldalak twitter facebook

 

A TE műszakpótlékod is csökken?

muszakpotlek_csokken_250

Számold ki!

A VDSZ műszakkalkulátorával megtudhatod, csökken-e a béred

Töltsd le!

http://vdsz.hu/muszakos_tagozat/hirek__informaciok/



Tovább az VDSZ oldalra