Hírek a gumiiparból
Választói értekezlet a VDSZ 33. kongresszusa előtt
2009.09.11Kétnapos választói értekezletet tartott a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség Balatonszemesen.
Kétnapos választói értekezletet tartott a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség Balatonszemesen.
Vojtela Tibor a szövetség elnöke, beszámolt a szakszervezet tevékenységéről, és összefoglalta a gazdasági válság hatásait a gumiiparra. A beszámolót követően a küldöttek rövid tájékoztatót adtak az egyes vállalatok helyzetéről és a szakszervezeti munkáról.
A legnagyobb megdöbbenést a két zöldmezős beruházású ázsiai cégeknél ( Bridgestone és Hankook ) folyó munkáltatói szakszervezet ellenes magatartás és annak következményei váltották ki a hallgatóságban.
Felháborító, hogy ma 2009-ben a törvények semmibevételével akadályozzák az érdekképviseleti munkát. Van ahol a tisztségviselőket be sem engedik a gyárba, vagy biztonsági őrizeti kíséret mellett közlekedhet az üzem területén. A szakszervezetek mindent el fognak követni, hogy ez a tűrhetetlen állapot megváltozzon.
Most amikor az együttműködésen lenne a hangsúly, - amely a többi cégnél jellemző volt főleg a válság okozta foglalkoztatási problémák miatt ? némelyek az alkotmányos jogokat sem veszik figyelembe.
A küldöttek számára Vojtela Tibor, összefoglalta a 2009. évi és a 2010. évre várható bértárgyalások és kollektív szerződés módosítások kimenetelét. Beszámolt az Országos Érdekegyeztető Tanács eddigi munkájáról.
Az ágazati tanácskozás másnapján Paszternák György a VDSZ elnöke összefoglalta a VDSZ 33. kongresszusának beszámolóját és Székely Tamás a VDSZ alelnöke ismertette a következő kongresszusi ciklus programját.
A résztvevők hozzászólásaiban kiemelték a VDSZ sikereit, de felhívták a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyek még nincsenek lezárva. Elsősorban a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj kérdésköre korbácsolta fel a kedélyeket. Elfogadhatatlan, hogy e két intézmény megszűnjön, hiszen a gumiiparban dolgozók nagy fizikai terhelésnek vannak kitéve.
A programban markánsabban kell megjeleníteni a beszámolókban elhangzott szakszervezet ellenes munkáltatókkal szembeni lépéseket, a szakszervezet kommunikációját, és a tagság képviseletét.
A küldött értekezlet megválasztotta a VDSZ 33. kongresszusának küldötteit.
Bacskainé Imre Ilona ? Vibracoustic Szakszervezet, Nyíregyháza
Takács Lászlóné - Abroncs Szakszervezet, Nyíregyháza
Körmendiné Szalontai Gizella ? Pálma Szakszervezet, Nyíregyháza
Hajdú Roland ? Gumiművek Makó Szakszervezet
Holik Viktor ? VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete
Pálvölgyi Richárd ? Taurus Abroncs Szakszervezet
Radics Gábor ? Szegedi Gumi Szakszervezet
Simon Ferenc - VDSZ Tatabányai Gumigyártók Szakszervezete
Tallián Attila ? Tauril Gumigyártó Szkszervezet
A VDSZ elnökségének tagjai:
Vojtela Tibor
Pálvölgyi Richárd
Radics Gábor
Vissza a többi hírhez














