ICEM kongresszus 1. napja
Magyar idő szerint hajnali háromkor kezdődött meg a Nemzetközi Vegyipari, Energiaipari Bányaipari Szakszervezeti Szövetség (ICEM) 4. kongresszusa. A kongresszuson 46 ország szakszervezeteinek 840 küldötte és 200 vendég vesz részt, így képviselve mintegy 4 millió munkavállalót a világról.
A kongresszus első napján lezárult az az integrációs folyamat, amelyet a Keresztény Szakszervezetek és a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség kezdett meg azzal, hogy tavasszal egyesült. Ma a WFIW vegyipari ágazata integrálódott az ICEM-be. Ezzel az integrációval az ICEM kezdte meg a nyári egyesülést követő ágazati fúziót.
Ez a momentum is megerősíti azt a folyamatot, amely a szakszervezetek megerősödéséhez vezethetnek - mondta megnyitó beszédében Manfred Warda az ICEM főtitkára.
A kongresszus az elsőnapot az ICEM titkárságának beszámolójával fejezi be. Manfred Warda az ICEM főtitkára szóbeli kiegészítésében kiemelte a többi szakmai, ágazati szakszervezettel való együttműdést.
Az ICEM misszionáriusi szerepet vállal az ENSZ-szel közösen a szegénység és az AIDS világra szóló kampányában.
A szolidaritás szerepe megerősödött a világon, hiszen olyan országokban ahol diktatúrák és munkavállalói üldözések folynak nehéz a szakszervezet alakítás, a munkavállalók védelme. De az ICEM eddig is és ezutánis az erős szakszervezeti összefogás mellet van és eredményei is ennek köszönhetőek.
A főtitkár összefoglalóját követően a hozzászólások igen kritikusak voltak. Nem csak a világon terjedő neoliberális gazdaságpolitikával szemben, hanem szóba került a nők diszkriminációja, a katonai diktatúrák súlytotta országok munkavállalóinak helyzete. Több nyugat-európai szakszervezeti vezető tette szóvá az ICEM regionális irodáinak bezárásáról szóló döntést. ( ma már csak 4 iroda működik a 10-ből - a szerk. ) és az EMCEF-fel ( Európai Bányaipari, Vegyipari és Energiaipari Szakszervezeti Szövetség ) való szorosabb együttműködést..
ICEM Kongresszus 2. napja
A kongresszus 2. napja magyar idő szerint hajnali 3-kor kezdődött. A délelőtt első szakaszában az előző napról visszamaradt hozzászólások hangzottak el. A világ több országában az egyre erősödő multinacionális cégek túlkapásait kritizálták a felszólalók. A nők diszkriminációja a keleti országokban jelentős, ez ellen több felszólaló is tiltakozott.
Fontos üzenet a világ számára, hogy a szakszervezetek összefognak és összefogásukkal erősítik a munkavállalókat.
Székely Tamás a VDSZ alelnöke, felszólalásában kérte a kongresszust, hogy adjon ki a testület egy szolidaritási nyilatkozatot a Hankook Tire dél-koreai és magyar munkavállalóit ért jogsértések miatt.
A kongresszus elfogadta a főtitkár és a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentését a 2003-2006 közötti költségvetési jelentést.
A küldöttek megválasztották az ICEM végreható bizottságát, amelyben Magyarországot Paszternák György a VDSZ elnöke képviseli.
Az ICEM elnöke: Senzeni Zokwana 
Az ICEM főtitkára: Manfred Warda